Alapítványunk

HIDEGKÚTI EVANGÉLIKUS ALAPÍTVÁNY

A Fővárosi Bíróság 11/Pk.60.682/2001/4,8351. sorszámon vette nyilvántartásba alapítványunkat.

Az alapítvány számlaszáma: UNI-CREDIT Bank 10918001-00000421-30670010

Az alapítványt elsősorban a gyülekezet támogatására alapították, de a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálatot is tudják támogatni alapítványunkon keresztül, csak az utaláskor ez utóbbit tüntessék fel azzal együtt, hogy az egész intézményt támogatják, vagy célzottan csak valamelyik részét.

Szeretettel várjuk adományaikat.

Alapítványunk számára rendelkezés a befizetett adó 1 százalékáról:

A kedvezményezett adószáma: 18104477-1-41

A kedvezményezett neve: HIDEGKÚTI EVANGÉLIKUS ALAPÍTVÁNY, 1028 Budapest,  Hidegkúti út 18.

Az alapítvány Burián László és Kovács Jenő testvérünk kezdeményezése alapján, és jelentős – száz-százezer forintos hozzájárulásával – néhai Szögi Ferenc testvérünk vezetésével 2001-ben kezdte meg működését.

Szögi Ferenc elhunyta után, 2009 óta Walkó György vezeti a kuratóriumot.

A testület tagjai:    

  • Dobó György
  • dr. Iglóy Károlyné
  • Krasznói Mihály
  • Pós Gábor

Az adományoknak köszönhetően  sikerült egy demo-vitrint elhelyeznünk templomunk bejáratánál, így még többen megismerhetik gyülekezetünket, gyülekezeti életünket,  tájékozódhatnak alkalmainkról, rendezvényeinkről és tudomást szerezhetnek honlapunkról.

Ezt a munkát a „láthatóan evangélikus” jelszó jegyében szeretnénk tovább folytatni pl. további köztéri táblák elhelyezésével.

Az alapítvány kuratóriuma hálásan köszöni a felajánlásokat, és kéri a híveket, hogy a jövőben is támogassák céljainkat:

-a gyülekezeti élet segítését,

-a diakóniai munkát,

-a határon túli magyarokkal történő kapcsolatok fejlesztését.